Minden gazda tudja, hogy az alacsony abroncsnyomás elengedhetetlen a talajtömörítés minimalizálásához. Mivel azonban az ajánlott abroncsnyomás egyszerre függ az abroncsmérettől, a traktor sebességétől és a hasznos tehertől, nem mindig egyszerű a megfelelő nyomás kiválasztása. A Bridgestone, a világ vezető abroncs- és gumigyártójaként, ezért kifejlesztett egy felhasználóbarát alkalmazást okostelefonokra, mely azonnal kiszámítja a gazdáknak, mekkora abroncsnyomást alkalmazzanak meghatározott körülmények között. Ez az alkalmazás nagyban segíti a gazdákat a föld állagának megóvásában, a teljesítmény, a termelékenység, illetve VT-TRACTOR abroncsuk élettartamának növelésében.

VF-Technológia a jobb eredményért

A nemrégiben bemutatott Bridgestone VT-TRACTOR prémium mezőgazdasági abroncs VF-technológiája sikeresen megváltoztatta a gazdálkodás arculatát. Ez a jelentősen alacsonyabb nyomáson is működőképes korszerű abroncs kiváló vonóerőt és teljesítményt nyújt amellett, hogy csökkenti a talajra nehezedő nyomást és az ezzel járó talajtömörítést. Ennek eredményeképpen az abroncs jóval hatékonyabb és eredményesebb munkát tesz lehetővé, miközben csökkenti a termést és a föld felső rétegét érő káros hatást. E prémium traktorabroncsból azonban úgy hozhatjuk ki a legtöbbet, ha a legalacsonyabb nyomáson működik. Az újonnan kifejlesztett Bridgestone abroncsnyomás-kalkulátor alkalmazásnak köszönhetően a VT-TRACTOR abroncs tulajdonosok most  a legtöbbet hozhatják ki prémium mezőgazdasági abroncsaikból.

Funkcionális és felhasználóbarát

A Bridgestone abroncsnyomás-kalkulátor (Bridgestone Tyre Pressure Calculator) alkalmazás nagyon egyszerűen és könnyen használható. A gazdáknak nem kell mást tenniük, mint kiválasztani az abroncsméretet, és máris megkapják a traktoruk terhelésének és sebességének megfelelő abroncsnyomást.

„A digitális világ mára eljutott odáig a fejlődésben, hogy kiterjed a földművelésre is. A földeken nem sok haszna van a műszaki kézikönyvek tanulmányozásának. Az okostelefonok elterjedésével azonban a Bridgestone meglátta a lehetőséget abban, hogy alkalmas és hasznos eszközt adjon a gazdák kezébe az abroncsnyomás ellenőrzésére, bárhol legyenek is. Így a gazdák mindig a lehető legalacsonyabb nyomáson működtethetik traktoraikat a maximális teljesítmény és eredmény érdekében a föld állagának megóvása mellett” – nyilatkozta Harald Van Ooteghem, Senior Manager Marketing Planning.

A Bridgestone megóvja a földet

A Bridgestone prémium mezőgazdasági radiálabroncs kínálatát kifejezetten úgy fejlesztették, hogy kiváló vonóerőt, hatékonyságot és teljesítményt nyújtson legértékesebb kincsük, a termőföld megóvása mellett. A Bridgestone vezető mezőgazdasági abroncsa, a VT-TRACTOR rendkívül rugalmas karkasza és abroncsperem-konstrukciója nagyobb hasznos terhet tesz lehetővé alacsonyabb nyomás mellett és ezáltal 26 százalékkal nagyobb borda érintkezési felületet(1) biztosít más prémium termékekhez viszonyítva. A nagyobb érintkezési felület nagyobb vonóerőt és ezáltal fokozottabb hatékonyságot biztosít, ami lehetővé teszi, hogy a gazdák akár napi 0,9 hektárral nagyobb területet műveljenek meg, más prémium termékekhez képest. Ráadásul a VT-TRACTOR

nemcsak időt, de pénzt is megtakarít, mivel jelentősen kevesebb üzemanyagot fogyaszt, így képes napi 36 litert vagy 50 hektáranként 500 eurót(3) megtakarítani más prémium termékekhez képest.

A keskeny felni lehetősége

A Bridgestone abroncsnyomás-kalkulátor már tartalmazza a Narrow Rim Option (NRO) méreteket is, a Bridgestone által fejlesztett új kísérleti szabványt is. Az NRO jelzéssel ellátott VT-TRACTOR abroncsok keskenyebb felnikre is szerelhetők a VF-abroncsméretnél előírtnál. A szabványos felnik használata lehetőséget ad a gazdáknak, hogy profitáljnak a VF technológiából anélkül, hogy be kellene ruházniuk a szélesebb felnikre.

A Bridgestone abroncsnyomás-kalkulátor jelenleg minden kapható méretre és 2014-re tervezett méretre megadja az abroncsnyomást. Új méretek egy 2015 januárra tervezett frissítés után lesznek elérhetők. Az alkalmazást jelenleg Apple és Android felhasználók is letölthetik hat nyelven: angolul, franciául, németül, hollandul, olaszul és spanyolul. 

1  A Bridgestone 2014-ben Bernburgban (Saxony-Anhalt, Németország) végzett belső tesztje alapján  IF 600/70 R30 & IF 710/70 R42 méretben (1.0 & 0.8 bar abroncsnyomáson)  XSENSOR™  nyomástechnológiá                                                                                                                                                     val. 


Média információ:
Károlyi Kata +36 20 346 9938